Hogyan jussunk el "B"-ből "D"-be?

A héten egyre jobban éreztem magam. Napról napra enyhül a fájdalom, a feszüléshez meg már hozzászoktam. Tanulva a keddi esetből a további napokban délelőtt ültem vagy mászkáltam kicsit a lakásban. Délután 3 óra körül meg lefeküdtem aludni. Így pihenni is tudtam és nem kellett napközben segítség.

3-4 nappal a műtét után jöttek meglátogatni a barátnőim is. Már egész tűrhetően tudok mozogni és kevésbé vagyok fáradékony.

Szombaton reggel végre sikerült magamtól felkelni az ágyból. Igaz még nehezen megy és még mindig fáj utána egy kicsit, de legalább már nem kell segítséget hívnom ha fel akarok kelni.

Úgy fél 9 körül már itthon is voltam. Próbáltam valami reggeli szerűséget lenyomni a torkomon, de csak egy fél zsömléig jutottam. Miután a párom mindent előkészített, hogy minél kevesebbet kelljen mozognom elment dolgozni.

10 óra körül már elég fáradt voltam és ledőltem aludni, hátha itthon jobban megy, mint a kórházban. Csak éppen arra nem gondoltam, hogy előbb utóbb wc-re is kell majd mennem. Viszont magamtól még nem tudtam felkelni az ágyból. Kénytelen voltam hazahívni a páromat, hogy segítsen. Szegénynek le kellett mondania az aznapra megbeszélt ebédet, mert pont délben tört rám az inger. Még szerencse, hogy fél óra alatt haza tud érni.

Egy jó tanács: mindenképpen keressetek valakit, aki legalább az első héten veletek tud lenni napközben is!

Felkelésnél és lefekvésnél még mindig nagyon fáj a mellkasom és utána is még 1-2 percig. A melleim folyamatosan feszülnek, akármilyen kis mozdulat erősebb feszülést eredményez és a karjaimat sem tudom rendesen felemelni. Még egy pohár üdítőt is nehéznek érzek és csak szívószállal tudok inni. Remélem hamarosan enyhül a fájdalom és a feszülés.

Reggel korán keltettek minket, de amúgy se nagyon tudtunk már aludni. Megmérték van-e lázam, utána elvittek a kötözőbe, hogy kiszedjék a váladék elvezető csöveket a mellemből. Levették a sportmelltartót, levágták a kötést és leszedték a tapaszokat. Utána lefektettek az asztalra és azt mondták vegyek nagy levegőt, akkor kevésbé fog fájni. Az egyik oldalamon a doki volt a másikon egy nővér. Amint nagy levegőt vettem egyszerre kirántották mind a 2 csövet. Iszonyatosan fájt, de szerencsére csak rövid ideig tartott. Utána kiszedték a kézfejemből is az infúzióhoz használt műanyag tűt is.

Visszakísértek a szobámba és végre magamtól el tudtam menni pisilni. Higgyétek el az éjszakai után kész felüdülés volt. Amint a párom megérkezett összepakolt helyettem és indultunk haza. A haladási tempóm kb. egy csigáéval volt egyenlő. Beszálltam a kocsiba és elindultunk hazafelé, persze ezt is csigalassúsággal, mert minden egyes bukkanó fájdalmasan érintett. És hát ugye ismerjük a budapesti utak minőségét...

A műtét utáni első éjszaka rémes volt. Alig bírtam aludni, fájt az egész mellkasom, ha megmozdultam erős fájdalmaim voltak. Még a legrosszabb ellenségnek sem kívánnám.

Az ágy sehogy sem volt kényelmes, a belőlem lógó csövekbe folyton beleakadtam. És kétszer is kellett pisilnem az éjszaka, ami külön tortúra volt. Már az is pokoli fájdalmas volt, amikor fel kellett ülni az ágyon, nemhogy még leszállni róla és ráülni az ágytálra.
Az éjszakás nővér egész éjjel ide-oda rohangált a 7 beteg között.

A mellettem lévő lány ahányszor felült mindig elhányta magát. Szerencsére én ebből a körből kimaradtam.
 
Végül nagy nehezen sikerült elaludni úgy hajnal 3 óra tájékában.