Kicsit izgultam a találkozás miatt.
Az intézetben adtak egy adatlapot, hogy ezt töltsem ki mielőtt bemennék a doktor úrhoz.
A szokásos kérdések voltak rajta van-e valami allergiám, betegségem, szedek-e gyógyszert, stb.
Pár perc múlva egy nagyon kedves és szimpatikus dokibácsi fogadott. Na jó a dokibácsi talán túlzás, nem lehet több 35 évesnél. Kicsit még kérdezgetett az egészségügyi állapotomról, aztán megvizsgálta a melleimet. Nem kell taperolós bácsira számítani. Messziről megnézte hogyan állnak a melleim különböző kéztartások mellett és lemérte egy centiméterszalaggal, hogy van-e eltérés a kettő között a középső tengelyhez képest.
Ezek után elmagyarázta és megmutatta, hogy mi a kölünbség az implantátumok között.
Az érdesített felületűnek kicsit jobban lehetett érezni a határait, míg a teljesen sima felületűnél szinte alig éreztem.
Kiválasztotta az implantátumot, megbeszéltük a vágások helyét, és hogy izom alá vagy mirigyállomány alá kell tenni. A leggyakoribb a mell alatti redőbe ejtett vágás, az enyém is ilyen lesz ha úgy döntök hogy megcsináltatom. Szerencsére nekem elég a mirigyállomány alá beültetni. Aki nagyon vékony alkat annak jobb ha izom alá ültetik, különben nagyon mű hatása lenne. Mutatott pár képet már elvégzett műtétekről, hogy lássam nagyjából milyen lesz.
Miután mindent elmondott amit akart, megkérdezte érdekel-e még valami ezzel kapcsolatban.
És akkor jöttek a kérdések amiket egész hétvégén lázasan gyűjtögettem:
~ Mennyi idő esik ki a munkából? >> 1-2 hét (állítólag általában elég 1 hét)
~ Meddig nem érheti napfény a heget? >> legalább 1 hónap
~ Meddig nem szabad cipekedni, terhelni, sportolni? >> kb. 2 hónap
~ Mennyi idő után kell kicserélni? >> a gyártók 10 év garanciát vállalnak, de ennél sokkal tovább is bent lehet hagyni
~ Terhesség, szülés, szoptatás alatt/után hogyan változik? >> ugyanúgy mint a természetes mellek
~ Tudok-e majd utána hason aludni? >> a gyógyulás után igen
~ Van-e valami amit soha többet nem csinálhatok? >> nincs (erre a kérdésre a kezébe vett egy implantátumot és jól megszorította :) , azt mondta: "amíg ki nem szúrja valami addig bármit kibír")
~ Korlátoz-e ideiglenesen utazásban, repülésben? >> az első 1-2 hétben
~ Korlátoz-e ideiglenesen a szexben? >> az első 2 hétben óvatosnak kell lenni, mert még nagyon érzékeny lehet a mozgásra; utána is csak akkor lehet majd markolászni, ha már nem fáj (kb. 1 hónap)
~ Mikor van varratszedés? >> 2 héttel a műtét után
~ Egészségpénztárral lehet-e fizetni? >> igen, ha az intézmény szerződött partner
És ami mindenkit a legjobban érdekel:
Mennyibe kerül? >> 790 000 Ft
Az ár persze klinikánként eltérő, de kb. ennyi lesz a vége az összes vonzatával együtt.
Utolsó kommentek